Miért éppen Kalifornia?

A lassacskán tudattalan hozzáértés (unconscious competence @ Szervmag) szintjére avanzsálódó szokásos autóbérlésünk a múlt hétvégén nagyon szerencsésre sikeredett: mivel nem volt 5 személyes autó az Enterprise-nál – amit mi szerettünk volna –, ingyen upgrade-elhettünk egy 7 fős „furgonra”, ráadásul még egy kis benzinkedvezményt is kaptunk! Így aztán szereztünk még gyorsan 2 embert, és máris az I-110 W Freeway-en találtuk magunkat Malibu Beach irányába (hihetetlen, de már lassan GPS nélkül tudom, mikor, merre kell menni az itteni autópálya-hálózat véget nem érő labirintusában, melyik exiteken kell lehajtani. LA, kezdelek kiismerni! ;) ). Az idő kissé hűvös lévén, szörfözés és strandolás helyett inkább kirándulni mentünk a malibui „hegyekbe” (amit azért meglátásom szerint enyhe túlzás „hegyeknek” nevezni, már ami azt a részét illeti, ahol mi voltunk; az bizony nem volt megterhelőbb a Bakony leghardcore-abb bérceinél), ahol eredetileg egy mesés tavat kerestünk volna fel, de az annyira mesebeli volt, hogy nem is létezett… Ennélfogva „csak” a tájban gyönyörködhettünk.

Ittlétünk során eddig nem igazán szakítottunk időt arra, hogy valóban megtapasztaljuk Los Angeles páratlan múzeumait, tehát, ha már Malibuban jártunk, akkor beugrottunk a legközelebbibe, a Getty Villába, ami egy hipergazdag amerikai család magángyűjteménye ritka görög és római antikvitásokkal. Egy leleményes füllentésnek köszönhetően – „nem kocsival jöttünk, hanem tömegközlekedéssel…” – sikerült elkerülnünk a többdolláros parkolási és beléptetési díjat, ugyanis a hellenizált magaslatról letekintő „családi múzeumba” csak és kizárólag gépjárművel engedélyezett a felmenetel, gyalog szigorúan tilos. Ennek két (felettébb amerikai) oka is van: egyrészt a mindenki számára megnyitott magángyűjtemény népszerűsítése és a belépődíj valóban rejt némi inkonzisztenciát magában, ezért aztán szerezzünk bevételt valamilyen más címen – na itt jönnek képbe a kocsik, hiszen ki jönne kocsi nélkül? (és tényleg: ki?) A másik ok pedig a vicc határát súrolja. A villához vezető út macskakővel van kikövezve, ami nagyon (akár élet)veszélyes (!), különösen ha valaki magas sarkúban van, akár a lábát is kitörheti… Azért vicces lenne ha Győr macskaköves belvárosában a sétálóövezeteket egyszersmind életveszélyesnek minősítenék, és csak autóval lehetne „haladni rajtuk”. :D Szóval, 200 méterrel a bejárattól leparkoltam a „Furgont” és gyalog mentünk a bejárathoz, ahol úgy 10 perces várakozás után egy shuttle vitt fel minket, akik már vagy a harmadik olyan csoport lehettünk ebben az évezredben, akik gyalog jöttek…

Maga a kiállítás nagyon szép volt, kicsit Európa-beütése volt az egésznek, felrémlett pár Németh Attila tanár úr-féle művtöri óra távoli emléke; a Popmei-ről szóló rész különösen elnyerte a tetszésemet. Az intellektuális gyönyör után átmentünk a közeli bevásárlóközpontba, ami elég puccos volt, persze ez nem meglepő, hiszen az egy főre eső több millió dolláros bankszámlák birtokosai ebben a városrészben koncentrálódnak. Ettem isteni finom sajtos brokkolikrémlevest és csináltunk pár szép képet azon a strandon is, ahol a Baywatch-ot forgatták.

Már kezdett esteledni, amikor odaértünk a LACMA-hoz (≈Los Angelesi Kortárs Művészeti Múzeum), amihez fogható múzeumban még nem jártam. 4 hatalmas épületből áll, melyek egyikét sem igen lehet 2 óránál gyorsabban körbejárni. Mi szerencsések voltunk: véletlenül pont ott kezdtük, ahol a Picasso festmények voltak kiállítva, az impresszionizmus emeletén csupa-csupa Monet, Degas, Renoir mesterműbe futottunk bele. Sőt! Az egyik teremben egyszer csak megpillantottam a paradicsomleves-konzerves táskám eredetijét. Ugyan tilos volt fotózni, de egy biztonsági őr elterelő hadművelet keretében Krisztinek sikerült lencsevégre kapnia engem, a táskámat és Őt.

A kulturális nap után egy kései „Utóhalloween-buli” következett, ahova már nem igazán öltöztünk be, a Halloween utórezgései inkább csak amolyan alibiként szolgáltak a bulizásra. Kedden aztán végeztem a ZH-kkal (a jog volt az utolsó), már csak pár beadandó, prezentáció és a decemberi vizsgák vannak hátra. A keddi jog ZH-ról gondolom már sokan hallottak a facebook révén, vicces volt a saját nevemet olvasni a vizsgán a feladatban. :D

Obama nyert és ezzel egy világ omlott össze sok republikánusban. A szobatársamat például még sohasem láttam ennyire depressziósnak. A választások óta totál le van taglózva, elmondása szerint a szülei is nagyon kivannak, sírnak. Őszintén szólva nehezen tudom átérezni, hogy vehetik ennyire komolyan ezt az egészet. Mégha a szívünkre tesszük is a kezünket, akkor is bátran kijelenthetjük, hogy kevesebb tényleges,  a hétköznapokban is megtapasztalható hatása lesz annak, hogy a demokraták maradtak hatalmon szövetségi szinten, mint azt néhány agonizáló Romney-párti eltúlozva gondolja. Persze, értem én: a szövetségi egységes adók, az átfogóbb szociális háló előtérbe kerülése mindenképpen kihatással lesz minden kaliforniaira, de mégis furcsa ez az apokaliptikus hangulat némelyek részéről…

Dunacsárda! – avagy hogy tud örülni a magyar kajáknak, 3 magyar diák, akik már bizony régen ettek utoljára igazán finomat. A Hollywood és Beverly Hills határán meghúzódó „csárdában” újházi tyúkhúslevest, paprikás csirkét nokedlival és uborkasalátával valamint meggyes-mákos rétest feleztünk Krisztivel egy balatonlellei félszáraz fehérbor kíséretében. Isteni volt! J

Közben meg is ettem az épp elkészült rakott krumplimat, kicsit takarítok a szobámban (ráfér…), aztán elmegyek edzeni; erről jut eszembe, végre voltam az olimpiai medencében, olyan jó volt úszni! Holnap Disneylandbe megyünk egész napos vidámkodásra, ami egyébként önálló várossá nőtte ki magát mintegy 45 percnyire Los Angelestől. Szeretnék egy képet Dagobert bácsival!!!