A san francisói álomhétvége mámorából felocsúdva kedden vissza kellett térnem a hétköznapok valóságába, kelni reggel 8 körül és szépen elsétálni (kb. 15 perc) a suliba. Kedden - ittlétem során először - felhős égre virradt a reggel, és amikor kiléptem a kollégiumból, kissé nedves járdákat pillantottam meg, mely arról árulkodott, itt bizony eshetett valamelyest. Ami tényleg olyan ritka mint a mesebeli fehér holló, lévén, felhőkkel találkozni az "Angyalok városában" felér azzal a lehetetlennelk tűnő eshetőséggel, hogy Budapesten a BKV-n utazva ne húzzon fel valaki a hülyeségével...
A mikroesőcseppek kísérte keddi nap folyamán sor került életem első "Business Communication Across Cultures" (meglehetősen magas bullshit potenciával rendelkező tárgy) órájára, amit egy litván professzorasszony tart, rengeteg beszélgetéssel, valóban interaktívak az órái. Már az első órára házi feladatot kellett készítenünk egy rövid, egyéni prezentáció keretében, melynek során a kulturális különbségekből fakadó kellemetlen szituációról kellett beszámolni, hát én gyorsan kitaláltam valami kamu sztorit (hogy az arabok sokkal közelebb állnak egymáshoz, mint az európaiak, és ez mennyire zavaró lehet), ami viccesen, "Balis stílusban" előadva a társaságnak nagyon tetszett, úgyhogy első prezentációmat a USC-n sikerként könyvelem el. :D
Business Finance-n másnap viszont nagyon kevés kellett ahhoz, hogy elaldujak, ugyanis előző este Paul-lal (a Fülöp-szigeteki lakótársammal, akivel sokkal jobban kijövök mint a tényleges szobatársammal RC-vel) hajnalig beszélgettünk, vagy 4 órán keresztül. Nagyon jót tett az angolomnak is ez a hosszú beszélgetés, ami tényleg nem azon fajta beszélgetések sorát gyarapította, melyek erőltetettek, s melynek során - titokban - mindketten a következő témán agyalunk. Olyannyira összespanoltunk, hogy tegnap elvitt Santa Monicaba (mivel neki van saját kocsija 17 éves kora óta, naná, hisz amcsi!), hogy beszerezzem végre az új iPhone-omat. Cserében meghívtam egy szendvicsre a Third Promenade-on, 8 dolcsit megért... Ugyan locked iPhone-t kaptam, vagyis kénytelen leszek eladni mielőtt hazamegyek, de legalább most már újra elérhető vagyok, van internetem, nem kell mindig magammal hurcolásznom a lap topomat. Hazafelé rengeteget énekeltünk, elég sok mindenben hasonlítunk, kb. ugyanazoknak a számoknak a lyrics-ét vágtuk fejből, melyeket most nem részleteznék, akadnak köztük vércikik is. :D (de javarészt régebbi "great hiteket" énekeltünk) Még azt is felajánlotta, hogy ha megy vásárolni, akkor elvisz a kocsijával. A sors fintora, hogy pont két nappal ezelőtt regisztráltam a "zipcar.com"-ra, hogy mobilabbak legyünk, bármikor 1 perc alatt tudjunk olcsón kocsit bérelni. Mindegy, úgy sem szeretek nagyon tartozni másoknak.
Ha már a tartozásnál tartunk, ma nyitottam amerikai bankszámlát, ahol ingyenes minden - mivel minden internet alapú -, így 0 dollárba került a nyitás is, és az egész 4 hónapos banki tevékenységem is a Bank of Americánál. Készpénzfelvételhez fogom csak használni ezt a kártyát (szintén zéró-dollár), így biztonságosabb is, nem kell a koliban dugdosnom az értékes bankókat, melyek közül egy csomó "nagyon régi ajándék és hosszú gyűjtés eredménye", így még kedvesebb a szívemnek. :) Ja és megkaptam a drága Corvinustól a külföldi részképzés ösztöndíjamat is, yeahhh! :D
A hétvégén Los Angelesben maradunk, házit írok, elrendezek még pár dolgot, ki szeretném probálni végre az Olimpiai medencét az egyetemen, vetni egy pillantást a campus-i konditeremre, és precízen megtervezni, milyen alapanyagokat szeretnék venni és mennyit a főzéshez. Nem múlhat el úgy a hétvége, hogy ne egyek egy jó adag rakott krumplit!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
RePeti 2012.09.11. 11:37:57
BlaiseDayBreak 2012.09.13. 02:49:30