Miért éppen Kalifornia?

Mesébe illő történetemet valahol ott hagytam abba, hogy egy csodálatos hosszú hétvége után hazaérkeztünk a Grand Canyonból. Persze azóta nem állt meg az élet, sőt ha lehet így fogalmazni, még eseménydúsabbá vált! A második ZH időszak, megannyi csudajó program és egyéb exogén tényezők mellett egy endogén faktor is szerepet játszott abban, hogy a kaliforniai regény következő fejezetét csak most olvashatjátok: valljuk be, egy picit lusta is voltam írni... cserébe, most egy hosszabb beszámoló következik. :) (kis szépséghiba, hogy nem teljes mértékben időrendi sorrendben... :P )

Még a vegas-i hétvége előtt a lakótársamnak, Paulnak köszönhetően végre valahára eljutottam "Otto's Retail Store"-jába (családi vállalkozás), ami csak és kizárólag magyar importtermékeket forgalmaz, ezzel elégítve ki a Dél-Kaliforniában tengődő honfitársaink speciális igényeit. Amikor 10-15 perces felvezető után kinyögtem Paulnak, hogy azért mégiscsak olyan jó lenne, ha el tudna vinni minket (Krisztit és engem) ebbe a bizonyos "Little Hungary"-be (ami LA egyik legtávolabbi pontjában aggreálja a honvágycsillapító, autentikus magyar finomságokat), kiderült ő nem egészen 3 percnyire lakik onnan. Nem ragozom, csak a sokat hangoztatott varázsszót sütöm el újra: véletlenek... Tehát édeshármasban felkerekedve 45 percnyi autókázás után eljutottunk Csodaországba, ahol végre újra magyarul köszöntek nekünk; pirospozsgás, szegedi és kalocsai fűszerkeverékek nevettek a polcokról; fekete dallamot dúdoltak a Negro cukorkák; mákos bejglik, túrós rétesek és szaloncukrok egymást lökdösve igyekeztek buzgón a szemünk útjába kerülni. A tokaji mámor-sarok szomszédságában, a régi, családi ereklyének számító vitrinben Herendről jött porcelánok csillogtak büszkén és fedhetetlenül, s parányit biccentettek a velük szemben egy szerényebb fapolcról szemlélődő dunántúli sárgabarack-befőtteknek. A pultnál - kicsit megkésve ugyan - de lelkesen tudósított az anyaországi hírekről a Magyar Nemzet, A Magyar Hírlap és a Nők Lapja számos más társával egyetemben. Bármennyire is akarták volna, hogy magammal vigyem őket, csak a következő szerencsések tarthattak velem vissza Los Angelesbe: egy rúd Pick szalámi, egy fél rúd csabai kolbász (a hétvégén rakott krumplit csinálok!), 3 tábla Milka csoki (epres, sima és fehér), egy Vegeta fűszerkeverék, egy zacskó pirospaprika-fűszerkeverék és egy "tubus" Pirosarany. A végén elég sokat beszélgettem a tulajjal, megtudtam, '56-ban vándoroltak ki a szülei (akik a kassza fölötti festményről mindig figyelnek), évente járnak Magyarországra a gyerekeikkel (főként a Balatonra) és ki nem hagynának egy finom tejfölös-sajtos lángost!

A rövid nosztalgia után pedig, következzék San Diego! Pénteken, a már-már rutinszerűvé váló autóbérlés után az innen mintegy 2 és fél órára lévő San Diego felé vettük utunkat. Útközben megálltunk egy La jolla nevű kisebb településen, ahol - legyünk autentikusak amerikai értelemben is! - felkerestük a környék legamcsibbnak tűnő hamburgeresét (Smash Burger) és újabb extramennyiségű kalória bevitelével kedveskedtünk szervezetünknek. San Diegóba érve  először felkerestük az első ideérkező keresztény misszió által alapított apátságot és környékét, ezzel 2 dollárral hozzájárulva Kalifornia legrégebbi keresztény emlékhelyének fennmaradásához. Az apátság kertjében sétálgatva jöttünk rá, hogy turistaként az ember - főként azért, hogy aztán később ne legyen lelkiismeret-furdalása - mindent lefotóz: így van pár csodálatos képem olyan csak itt fellelhető "különlegességekről", mint lila színű virág, katolikus szent pici szobra, zöld színű fenyő plusz kék ég. 

A lehető legjobbkor érkeztünk a Balboa parkba és az El Pradohoz, mert éppen közeledett a naplemente. Sétáltunk egy nagyot a környéken, ami egyértelműen Spanyolországra emlékeztetett tagadhatatlan ibériai motívumokkal. Ugyan ide csak vasárnap jöttünk, de itt említem meg: sétáltunk egy kellemeset az itt berendezett japán kertben is, ahol egész végig a marketing órán és professzor Schorr-on nevetgéltünk (ugyanis az órákon behatóan tanulmányoztunk a Japán kultúrát, és azon élcelődtünk, vajon mi a marketing implicationje annak, hogy a japánok imádják a pindurka bokrokat :D).

Amikor már teljesen ránksötétedett, elmentünk felfedezni Old Town San Diegót, ami egyfajta nosztalgianegyed korabeli ivókkal, szivarbolttal, lézművesekkel. A szivarboltban érdekes policy uralkodik: "Any person who touches a cigar, bought that cigar" (Bárki, aki megérint egy szivart, egyben meg is vette azt). Így aztán vigyáztam, hova nyúlkálok... ;) Egyébként talán ez az OTSD volt az első olyan igazi amerikai történelemre és kultúrára vonatkozó élményem, amelyről tényleg azt mondhatom, hogy egész "eredeti". Itt tényleg nem azt láttam, hogy leutánozzuk a velencei Szent Márk teret, vagy felhúzunk egy fake Eiffel-tornyot, ez valóban a régi idők Újvilágát igyekezett visszaidézni mexikói muzsikusokkal és régimódi éttermekkel. Isteni vacsink volt a belvárosban (ott volt ugyanis a szállásunk) egy megintcsak tipikus amerikai gyorsétteremben. A pincércsajszi - akiről a facebookon egy szuper képem van fenn - imádnivaló volt, és tökéletesen demonstrálta az amerikai (éttermi) szolgáltatásnyújtás jellegzetességeit a maga hiperdinamizmusával, fülig érő vigyorával és lelkesedésével. Éjjel kész őrültek háza volt az utcákon, mindenki különböző halloweeni jelmezekben flangált, hol Piroskába, hol Hófehérkébe botlottam bele, de az est folyamán felbukkant nem egyszer Jézus is. 

Másnap viszonylag korán keltünk és felkerestük a Cabrillo világítótornyot a San Diegói-öbölben, ahol az amerikai flotta jelentős része tartózkodik, felhívva a hangsúlyt a térség stratégiai fontosságára (a Mexikói határ percekre van..) Maga a világítótorony vagy 20 mérföldről is tisztán látszódik, és korábban mindig egy bizonyos család élt benne. Messze a várostól, csak néha-néha fogadva egy-egy látogatót, érdekes, de mindenképpen nyugodt életük lehetett. Háborút megjárt katonák magyarázták nagy vehemenciával, hogyan kémlelték anno a bunkerekből az óceánt, vagy mi történt velük a vietnámi háború során. Ezt követően egy gigantikus hídon áthaladva átmentünk a Coronado szigetre, ami híres régi, méregdrága hoteleiről felejthetetlen strandjairól. A strandot mi is megnéztük, és egy tengerparti esküvőnek is tanúi voltunk, ahogy egy húszas éveinek vége felé tartó gyönyörű ara a Csendes-óceán partján szűk körben egybekel választottjával, egy tengerész tiszttel. Kicsit mesebeli volt az egész. :)

Ahogy vasárnap visszaértünk Los Angelesbe (viszonylag korán), elmentünk Beverly Hills-be és megnéztük a konkurens egyetemet, a UCLA-t, hát eszméletlen szép helyen van, mondanom sem kell. Kicsit olyan mint az MCC. Egy hegyre épült, a milliomos negyed közepére, és kvázi izoláltan élnek elefántcsonttornyukban az egyetemisták. Mi pedig itt Los Angeles szívében a való világot érzékeljük annak minden előnyével és hátrányával. :D Mielőtt visszajöttünk volt Beverly Hills-ről, kocsikáztunk egy kicsit a környéken, hát az átlagfizetés azokban az utcákban azt hiszem már csak azért sem publikus, mert már vérlázító lenne a kevésbé tehetősebbek körében. :D A sztárok "birtokai" 6-8 méteres sövényekkel vannak elbarikádozva a kíváncsiskodóktól, így hiába mentem 2 km/órával, így sem tudtunk igazán belátni, csak sejteni véltük mekkora gazdagságot rejthet a sövény másik oldala. Az utca végén egy magányosan ücsörgő mexikói úr kínálta "Star Maps"-jeit (térképeit arról, melyik sztár, hol lakik), de mi nem vettünk ilyet, így is eléggé porszemnek éreztük magunkat azokhoz az emberekhez képest, akiknek bankszámláin dollármilliók csücsülnek és egy teljesen más világban élnek mint mi, magyarországi diákok.

És akkor most vissza a hétköznapokba! Az egyetemem iránti "szerelmem" továbbra is töretlen, szuper óráim vannak, a második ZH időszak is remekül sikerült, kész tökély! Apu és Nóri meglátogattak ittlétük során, büszkén vittem őket el kocsival Santa Monicára, a hoteljükbe, nagyon jó volt végre újra látni őket. Körbevezettem őket Santa Monicán, az egyetem körül is tettünk egy nagy sétát, kicsit beleláthattak abba, mi is zajlik most körülöttem. Természetesen most egész Amerika Halloween-lázban ég, tegnap mi is voltunk egy buliban Hollywoodban (kalóz voltam), mindenhol karneválok, felvonulások, lassan tébolydai őrületbe torkollanak az események. Közben persze mindenhol téma a keleti parton végigsöprő Sandy, az elnökválasztásról nem is beszélve, most már nagyon a finishben vagyunk. Az összes vitát látva, bár inkább demokrata párti vagyok, Romney az első vitában sokkal a másodikban pedig legalább olyan meggyőző volt mint a jelenlegi Mr. President. Pénteken Malibuba megyünk (ha jó lesz az idő talán kipróbálom a szörfözést is, hogy igazi menő kaliforniai srácnak érezhessem magam :D), strandolunk egy kicsit, túrázunk a környéken, ott is ámulunk egyet a jóléten, vasárnap pedig Pasadénába megyek, ahol a 9 órai mise után belevetem magam a főtéri hétvégi vásárba! Happy Halloween! :)