Miért éppen Kalifornia?

22 éves lettem én a Földnek nyugati féltekén. Hogy ily hamar elszáll ennyi év, nem hittem én...

Talán ez volt az első és egyben utolsó olyan születésnapom, mely - kis túlzással - 33 órán át tartott. Mivel Magyarországon 9 órával hamarabb lettem 22 éves, már kaliforniai idő szerint 12-én is sok "Boldog szülinapot"-üzenetet kaptam a fb-on, amik nagyon jól estek. :) Mindazonáltal mikroerősségű honvágyat is generáltak bennem, jövő héten lesz pont 1 hónapja, hogy itt vagyok.

A napom átlagosan kezdődött, miután hazaértem a suliból, nagyüzemű skype-ozásba kezdtem, a délutánomat tehát kvázi a családomnak és a barátaimnak szenteltem. Estefelé már elkezdtünk készülődni a buliba: kikészítettem azt a kaliforniai rosét a hűtőből, melyet valamilyen isteni sugallat hatására mentettem meg egy szeptember harmadikai buliból, felvettem azt az egyetlen féltve örzött inget, ami ittlétem alatt még egyszer sem volt rajtam, happy-birthday-söröztünk a lakótársaimmal, majd elindultunk a University Gateway-be, ami egy luxuskoli amerikai diákoknak (természetesen gellérthegyi árakkal). Egy ottani ismerősöm, az osztrák Steve jóvoltából tarthattuk ott a predrinking session-t, méghozzá nem akárhol: az épület tetején, remek kilátással a távoli belvárosra. Kriszti és még pár barátom azonban nem voltak sehol, nagyon úgy tűnt, magasról tesznek a szülinapomra, késnek pár órát, eljönnek kicsit bulzini, aztán ennyi lesz az egész. Hanem amikor felmentünk a tetőre, hihetetlen látvány fogadott: mindenki ott volt - köztük persze Kriszti is - és 2 szuper sütivel (az egyik brownie volt), rajta gyertyákkal, alkalmohoz illő felirattal vártak minket, és kezdték el énekelni a "Happy Birthday to you" című örökzöld slágert. Nagyon megható volt. Kicsit olyan érzés volt, mintha már évek óta ismertük volna egymást. Akkor persze rögtön leesett a titkolózás oka, mindenki annyira aranyos volt, játszottunk sok ivós játékot is, így a hangulat elég hamar a tetőfokára hágott. A finn srác, Levi - a helsinki szubkultúra alkoholos italok fogyasztására vonatkozó meglehetősen deviáns tradícióit demonstrálandó - folyamatosan átlátszó színű nedűvel kínálgatott (orosz szakértők valószínűleg a "vodka" szót használnák), és az amcsik is lelkesen keresték a BirthdayBoy-t, hogy meginvitálják egy-egy felesre. Szerencsére nekem semmi bajom nem lett a piálásból, és a szebb napokat is látott LA-i tömegközlekedést igénybe véve kb. 15 perc alatt a The Standard előtt találtuk magunkat.

Az egyetlen probléma az volt, hogy nem mehettem be a buliba, merthogy hosszúnadrág dresscode volt, amiről elfelejtettek informálni minket, és én egy (sokak szerint cuki) fekete rövidnadrágban feszítettem az elitbuli pitbullszerű biztiboy-ai által örzőtt bejárata előtt. Még szerencse, hogy - mert hungarians are everywhere! - találkoztam egy magyar csajszival, akinek volt kocsija (egyébként a mesés Santa Monicán lakik), és 20 perc alatt megfordultunk a koli és a belváros között, átöltöztem, és én is felmehettem a hotel tetejére a többiekkel ünnepelni, medencés képeket csinálni, és elalélni a lélegzetelállító panorámától. 

Hamár szóba kerültek az itteni magyarok, adós vagyok még egy san franciscói történettel. Amikor második nap este éppen némi reggelire valót vásároltunk egy SF-i kisüzletben, egyszer csak leszólít egy 20-22 év körüli srác: "Magyarok vagytok?". He got me, ugyanis leleplezett az erősen magyar-asszociatív Lánchídos bankkártyám. :D Mindenesetre a srác a szomszédban dolgozott az egyik legtrendibbnek számító csokoládé- és fagylaltboltban, a Ghirardelliben, és felajánlotta, hogy 5 perc múlva menjünk utána, és kapunk tőle ingyen fagyit a boltban. Mielőtt épülésem végett felhívnátok a figyelmem a "cukrosbácsi-effektusra" és társai övezte rémtörténetekre, a srác ghirardellis egyenruhában volt, talpig csokimázban, így úgy ítéltem meg, a cukrosbácsi-potenciálszint kellően alacsony ahhoz, hogy megbízzunk benne. Megérte, mert mennyei volt, fejenként 8 dolcsiban került volna, ha nem Árpád fiai vagyunk... :D Még hogy a magyarok nem tartanak össze...

Összegzésképpen annyit tennék hozzá a fentiekhez, hogy beigazolódni látszik az a korábbi hipotézisem, miszerint minden a társaságon, a közösségen múlik. Majdnem biztosra vettem azt ideérkezésem előtt, hogy ha jó közegbe kerülök, szeretni fogok itt, de lehet bármilyen presztizsű, nivós egyetem is a USC, rendelkezhet bármennyire is komoly reputációval, szellemi és kulturális tőkével, nem fogom igazán szeretni, ha nem találom meg szociális, emocionális értelemben is a helyemet itt. Szerencsére az előbbi történt velem, amiért azt hiszem nem csak és kizárólag a sorsnak lehetek hálás...

Az egyetemi tanítás 3. hete során valami egészen különleges történik, ugyanis csütörtökön betöltöm a 22. életévemet. A 22-es számot egyébként "mesterszámnak" tartja a számmisztika, "a benne rejlő feladat, hogy stabil talajt találjunk a lábunk alatt, megbízzunk önmagunkban és a sors gondviselésében" (már maga a jelentése is "szent rendezettség"). Nos, ha minden igaz, akkor szuperebnél szuperebb dolgok várnak rám ebben az évben Magyarországon... ;) Egyébként ne feledjük a 22-es csapdája című filmet, a héber ABC is 22 betűből áll, egy krikett pálya 22 yard hosszú, Rolando Blackman a 22-es számú mezben járult hozzá a Dallas sikereihez, János evangéliuma 22 fejezetből áll (csakis Anna kedvéért :P ), a periódusos rendszer 22. eleme a titán, ha elosztjuk a gonoszok számával akkor pedig π-hez tart (csakis Márti és Tóth Tomi kedvéért :P ). Szóval elég sokat ki lehet hozni a 22-ből, remélem nekem ebből csak a jó része jut. :)

Ami az "ünnepséget" illeti, hát nem panaszkodom. :D Los Angeles belvárosában (Downtown) található a "The Standard" nevű hotel, aminek a tetején egy nagyon menő partyhelyet alakítottak ki medencével, élő zenével, koktélbárokkal és persze csodálatos kilátással LA felhőkarcolóira. A legjobb az egészben, hogy csütörtökönként nincsen belépődíj (ami mellesleg $20 lenne), és naná, hogy idén csütörtökre esik a születésnapom! :) Korábban már írtam a véletlenekről... Mindenesetre oda fogunk elmenni holnap, és méltón emlékezünk meg arról a 22 évvel ezelőtti csütörtökről (mert akkor is épp erre a napra esett szeptember 13.), amikor 13 óra körül világra jöttem a győri kórházban...

A hét elejéről is essék azért némi szó, most szeretnék egy kicsit írni az amerikai oktatásról. A magyarral teljes mértékben ellentétben itt mindent az ember szájába rágnak, mindent elmagyaráznak, lehet kérdezni, még akár teljesen triviális kérdéseket is feltesznek a tanulók, ami egyébként nekem már egy kicsit sok is. Néha átesnek a ló túlsó oldalára, és olyan egyértelmű dolgokra kérdeznek rá, amire a Corvinuson szerintem még sosem volt példa. :D Mielőtt szertefoszlatnám az amerikaikkal kapcsolatos negatív konnotációjú sztereotípiákat, íme néhány gyönygyszem a teljesség igénye nélkül.

1. Nemzetközi marketingen már kb. 5 perce a BRIC országokról beszélünk a táblán a következő sorrendben szerepel is ez a 4 ország: Brasil, Russia, India, China. Miután alaposan kelemeztük ezen országok makro-indikátorait, egy lelkes amerikai csaj - just being curious - rákérdez: "Egyébként miért épp BRIC countries-nak hívják ezt a 4 országot? Mármint jól hangzik, de honnan az elnevezés?" /Lorki, én nem tudtam megállni, azt csináltam amit te szoktál, félhangosan OMFGWTF-stílusban felröhögtem, hogy "ILYEN NINCS...." :D / (és a prof úgy válaszolt a kérdésre, olyan komolysággal, átéléssel, mintha azt kérdezte volna: milyen jegybanki alapkamatlábat jósol hosszú távon Amerikában figyelembe véve az eurozóna elhúzódó válságát? :D )

2. Vállalati pénzügyek órán az volt a feladat, hogy számítsuk ki, vajon jó befektetés volt-e 1889-ben x dollárért megvenni egy Vincent van Goch festményt, majd 1987-ben túladni ezen kb. 1250x dollárért. A képlethez ki kell számolnunk, mégis hány év telt el azóta (n - időszakok száma). Biztos vagyok benne, hogy egy harmadikos magyar diák kapásból megoldja az eltelt évek számára vonatkozó problémát: n=1987-1889 ; vagyis n=98 ; Hosszas csoportos (hangos, az órát szinte már zavaró) tanácskozás után, a kínaiakból álló, "a matematikai problémáról racionális vitát folytató" gruppa legbátrabb tagja jelentkezik: azon gondolkodunk, hogy vajon hozzá kellene-e adni még egy évet a 98-hoz, mert... hát... mert lehet, hogy hozzá kellene adni, nem?"  A tanár ezután "bebizonyította", hogy nem kell se hozzáadni, se kivonni ebből az értékből semmit. (2012-2011=1 ; s valóban: egy év telt el... A "bizonyítás" általánosítható tetszőleges n-re) Csak zárójelben kérdezem: Ernyes mit mondott volna erre a kérdésre matek szemináriumon? :D

3. Szintén ezen az órán, már vagy 2 és fél hete arról beszélünk, hogy a cash outflow-t mindig negatívval jelöljük (számolás során különösen fontos ez!), ezzel jelezve, hogy pénz kiáramlásról van szó, ennyivel kevesebb pénzünk van ugyanis. A házi feladat közös ellenőrzése után (na ilyet se sűrűn pipál az ember a BCE-n) egy kedves nebuló rákérdez, miért is írtunk az utóbbi 5 feladat során a PV-k elé negatív számot, amikor mi fizettünk valakinek...

4. Múlt héten a lakótársam megkérdezte tőlem, mennyire nehéz angolul kommunikálni a családommal, mégis hogy megy ez nálunk. Erre közöltem vele azt, ami sokkolta: "Nem angolul beszélek a családommal." Mire ő: "De ha nem angolul, akkor hogyan kommunikáltok?" - bármily meglepő is, Magyarországon magyarul beszélnek...

5. Jog órán kisebb hezitálás után sikerült rájönnie az amcsiknak, hogy az alkotmányukat 1787-ben fogadták el. De ne legyünk túl kritikusak, azt hogy a 18. században történt, mindneki tudta. :D

Mielőtt szó érné a ház elejét, szeretném leszögezni, hogy ezeket a kis anekdotákat nem egocentrikus személységem demonstrálása végett osztottam meg veletek. Semmi nagyképűség nincs ebben. Mégcsak nem is az amerikaiak kigúnyolása volt a cél. Arra viszont igenis rá kívántam vele mutatni, mennyire nem törődnek itt a tanulók azzal, ha esetleg kérdésüket mások evidenciának (netán ostobának) tartják. Minden kis apróságot megkérdeznek, kevésbé használják a JPI-t és az ÉRTELEMSZERŰEN-elvet. Nálunk a Corvinuson, ha valaki nem ért valamit, inkább utána néz otthon, de nem égeti le magát egy egész szeminárium előtt az esetlegesen mindenki által tudottnak vélt kérdésével. És mivel én is ebben a közegben szocializálódtam, valószínűleg azért ilyen meghökkentő számomra az, ha valaki olyasvalamire kérdez rá, amit már tényleg ezerszer átbeszéltünk, vagy félperces gondolkodással kikövetkeztethető lenne. Az oktatás is igen szájbarágós, na persze évi 13-14 millió forintért legyen is az! El kell ismerni ugyanakkor, hogy az ázsaiak nagyon prok... Rengeteget tanulnak, eszméletlenül szorgalmasak, és ennek meg is van az eredménye. Talán a génjeikben van kódolva a szorgalom, de egy biztos: valamit nagyon jól csinálnak...

Vasárnap este 11 körül jár, amikor ezt a blogot írom, őszintén szólva esettanulmányt kellene olvasnom a holnapi Global Marketing órámra, de most olyan szinten képtelen vagyok rávenni magam "akadémiai teendőim" ellátására, hogy inkább bővítem blogomat a hétvége eseményeivel, és beszámolok Nektek minden fontos történésről.

Csütörtökön suli után elmentünk Hollywoodba egy igaz nagy amerikai bevásárló központba, ahol éppen divatnap volt, megnéztük a divatbemutatót, majd vásárolni mentünk. Sok helyen 30%-os kedvezményt kaptunk az árból, szóval én beruháztam két polóra, egy pulcsira, és egy szuper cipőre, amire már nagyon nagy szükségem volt, lévén az, amit magammal hoztam szinte teljesen kikezdte a sarkamat. A mollban volt HägenDazs is, de kibírtam, és nem vettem fagyit 10 dollárért (majd az Aréna Plázában... :D).

Pénteken buli előtt elhatároztam, hogy teszek valamit a testemért, és "kisétálok" a folyosó végére a konditerembe gyúrni egyet. Most először iPod-ot is vittem magammal, és valóban, a zene csodákra képes, sokkal effektívebb testedzést tudtam így végezni, az ABBA számok csodákra képesek! ;) Még a Business Finance házi magírására is maradt idő, ami valljuk be nem volt túl nagy kihívás, 2 félév pénzügy után a Corvinuson. Addig jó, amíg ilyen szintű házikat kell feltölteni a Blackboardra (=Moodle), reméljük a corvinusos tudás még egy darabig elég lesz ide... :D (efelől azért kétségek gyötörnek...)

Az esti party közepes volt, először ingyen sörért elmentünk az ún. "Jungle Partyba", ahol vagy 10 percig azon töprengtem, vajon miért is viseli ezt a nevet az aznap esti buli, ugyanis semmilyen dzsungel-related dolog nem volt benne. Pálmafák ugyan voltak, de könyörgöm, pálmafákat LA-ben minden sarkon lehet látni. :D Szóval ez továbbra is rejtély marad, hogy aztán évtizedek múltán az "urban legend" fogalom misztikus homályába vesszék. Átmentünk volna egy másik házibuliba, amit a nemzetközisek szerveztek, de oda kihívták a rendőröket, a ki sem próbált party véget ért, maradt az appartmanos beszélgetés, viccelődés péntek éjszakára.

Szombaton aztán egy igazi medencés partyra voltunk hivatalosak, pontosabban fogalmazva egy spanyol csajszi (Christina) ismert valakit, aki ismert valakit, aki ismerte az amcsi - medencével ellátott - kéjlak tulajdonosát, és a valakik közül valakitől engedélyt kapott arra, hogy meghívja a barátait, hát mentünk mi is. A rossz ómenek sorfalának első tagja talán az az ismérv lehetett, mely magát a házat jellemezte. Egy meglehetősen nagy háznak udvarába léptünk be, mely felett már kezdett eljárni az idő, szanaszétszórt cuccok hevertek mindenütt, a házból oly sebesen terjedt a fűszag a szabadba, mint a hír a rokonok között, hogy a családban valaki lottót nyert. Na persze a medence tényleg nagyon fless volt, gyorsan csobbantunk is egyet, a csajok ingyen piát kaptak magától értetődő módon (az ilyesfajta nemi diszkirminációhoz különben már egész jól kezdek hozzászokni), még egy kék színű "csúszdavár" is színesítette a partygardent (amelyet egyébként Gonzalóval az első csúszdázásunk során sikerült is diszkvalifikálnunk a játékból...). Már egész jó hangulat volt kialakulóban, mikor a ház (hullarészeg, vélelmezhetően "egyéb anyagokat" is fogyasztott) 22 év körüli tulaja számonkérte rajtunk (a cserediákok többségén), hogy 14-15 évesen mit keresünk egy ilyen partyban. Ezt akár még bóknak is vehettem volna a koromra való tekintettel, de a szitu korántsem tűnt viccesnek... Elég durva stílusban, szinte szó szerint kidobott a buliból minket, még az sem érdekelte, hogy én - csak azért is! - megmutattam az ID-met, bizonyítva, hogy 21 vagyok már, és attól még, hogy ő szteroidokon nőtt fel, és ily módon  ilyen szép nagyra legénnyé serdült, nem kellene ránézésre prekoncepciókkal élni az európaiak korára vonatkozólag. Na mindegy, az ő háza volt, az ő bulija. Más kérdés, ha mi nem kezeltük volna "21 évesekhez méltón és éretten" a helyzetet, ebből nagyobb balhé is lehetett volna. Későbbi infóból derült ki, hogy a srácot ezt követően a haverjai állították le, és szépen letették csicsikálni, ahogy egy anyuka viszi fel az emeletre aludni hőn szeretett gyermekét, ha már túl későre jár és ideje lepihenni...

Vasárnap Venice Beachre mentünk, ahol persze minden egy picit Velencére akar hajazni, de csak úgy módjával. Még - nagyon erőltetett - Dózse Palota-mást is láttunk a part mellett, de azért persze az eredeti olasz látványosságot nem múlhatja felül ez a parányi Velence. Ezenfelül kanálisokat is kialakítottak az itáliai nosztalgia kedvéért, mely mellett - gondolákkal tarkítva - szebbnél szebb házak mellett halad el az ember, testközelből megtapasztalva az amerikai gazdagságot. Az egyetlen furcsaság a dologban, hogy teljes mértékben be lehet látni a házakba, sőt a teraszokon vacsorázó családokat, egy bor mellett az élet nagy dolgain elmélkedő régi barátokat, szerelmesen csokolózó párokat érhet tetten az arra sétáló idegen. Nincs itt igazi magánélet, vagy ha van is, közkincs.

Isteni volt az óceán, szerintem jó pár fokkal lehetett melegebb mint Santa Monicában, és most az iPhone-om sem jött be velem fürdeni, hanem - bár magányosan - de megvárt a parton a táskámban. Nem jöhettünk úgy el, hogy ne vártuk volna meg a naplementét. Ha jobban meggondolom, sosem néztem meg a naplementét teljes egészében. Pedig gyönyörű. Még szerencse, hogy 24 óránként ilyen élményben lehet részünk. Igyekeztem szép fotókat is készíteni erről a mindennapi, mégis meseszép földi látványosságról, ahogy az óceánban eltűnik a nap kicsivel több mint 10 órára, hogy aztán azzal az üzenettel ébresszen: ideje felkelni és Business Finance-re menni!

A san francisói álomhétvége mámorából felocsúdva kedden vissza kellett térnem a hétköznapok valóságába, kelni reggel 8 körül és szépen elsétálni (kb. 15 perc) a suliba. Kedden - ittlétem során először - felhős égre virradt a reggel, és amikor kiléptem a kollégiumból, kissé nedves járdákat pillantottam meg, mely arról árulkodott, itt bizony eshetett valamelyest. Ami tényleg olyan ritka mint a mesebeli fehér holló, lévén, felhőkkel találkozni az "Angyalok városában" felér azzal a lehetetlennelk tűnő eshetőséggel, hogy Budapesten a BKV-n utazva ne húzzon fel valaki a hülyeségével...

A mikroesőcseppek kísérte keddi nap folyamán sor került életem első "Business Communication Across Cultures" (meglehetősen magas bullshit potenciával rendelkező tárgy) órájára, amit egy litván professzorasszony tart, rengeteg beszélgetéssel, valóban interaktívak az órái. Már az első órára házi feladatot kellett készítenünk egy rövid, egyéni prezentáció keretében, melynek során a kulturális különbségekből fakadó kellemetlen szituációról kellett beszámolni, hát én gyorsan kitaláltam valami kamu sztorit (hogy az arabok sokkal közelebb állnak egymáshoz, mint az európaiak, és ez mennyire zavaró lehet), ami viccesen, "Balis stílusban" előadva a társaságnak nagyon tetszett, úgyhogy első prezentációmat a USC-n sikerként könyvelem el. :D 

Business Finance-n másnap viszont nagyon kevés kellett ahhoz, hogy elaldujak, ugyanis előző este Paul-lal (a Fülöp-szigeteki lakótársammal, akivel sokkal jobban kijövök mint a tényleges szobatársammal RC-vel) hajnalig beszélgettünk, vagy 4 órán keresztül. Nagyon jót tett az angolomnak is ez a hosszú beszélgetés, ami tényleg nem azon fajta beszélgetések sorát gyarapította, melyek erőltetettek, s melynek során - titokban - mindketten a következő témán agyalunk. Olyannyira összespanoltunk, hogy tegnap elvitt Santa Monicaba (mivel neki van saját kocsija 17 éves kora óta, naná, hisz amcsi!), hogy beszerezzem végre az új iPhone-omat. Cserében meghívtam egy szendvicsre a Third Promenade-on, 8 dolcsit megért... Ugyan locked iPhone-t kaptam, vagyis kénytelen leszek eladni mielőtt hazamegyek, de legalább most már újra elérhető vagyok, van internetem, nem kell mindig magammal hurcolásznom a lap topomat. Hazafelé rengeteget énekeltünk, elég sok mindenben hasonlítunk, kb. ugyanazoknak a számoknak a lyrics-ét vágtuk fejből, melyeket most nem részleteznék, akadnak köztük vércikik is. :D (de javarészt régebbi "great hiteket" énekeltünk) Még azt is felajánlotta, hogy ha megy vásárolni, akkor elvisz a kocsijával. A sors fintora, hogy pont két nappal ezelőtt regisztráltam a "zipcar.com"-ra, hogy mobilabbak legyünk, bármikor 1 perc alatt tudjunk olcsón kocsit bérelni. Mindegy, úgy sem szeretek nagyon tartozni másoknak. 

Ha már a tartozásnál tartunk, ma nyitottam amerikai bankszámlát, ahol ingyenes minden - mivel minden internet alapú -, így 0 dollárba került a nyitás is, és az egész 4 hónapos banki tevékenységem is a Bank of Americánál. Készpénzfelvételhez fogom csak használni ezt a kártyát (szintén zéró-dollár), így biztonságosabb is, nem kell a koliban dugdosnom az értékes bankókat, melyek közül egy csomó "nagyon régi ajándék és hosszú gyűjtés eredménye", így még kedvesebb a szívemnek. :) Ja és megkaptam a drága Corvinustól a külföldi részképzés ösztöndíjamat is, yeahhh! :D

A hétvégén Los Angelesben maradunk, házit írok, elrendezek még pár dolgot, ki szeretném probálni végre az Olimpiai medencét az egyetemen, vetni egy pillantást a campus-i konditeremre, és precízen megtervezni, milyen alapanyagokat szeretnék venni és mennyit a főzéshez. Nem múlhat el úgy a hétvége, hogy ne egyek egy jó adag rakott krumplit!

Hál' istennek sikerült megcsinálnom a kurzuscserét, ami persze - mint mindig - most is a véletlenen múlt... Rebekával összefutottam óra előtt, aki közölte, hogy neki épp most vették fel és még van egy szabad hely. Ezután nagyon intenzív futás következett a Registration Buildingbe!!! :D És láss csodát: PONT BEFÉRTEM! Így aztán könyörögni sem kellett elmennem a profhoz, tökély! A másikat pedig gyorsan leadtam, és már el is felejtettem mennyi teherrel járt volna. (Ma tuti elmegyek a templomba, beugrok pár percre és megköszönöm... :P )

Ma a campuson HotdogDay van, úgyhogy mindenki ingyen kajálhtaja kedvenc, autentikus amerikai junk foodját. Ami engem illet, én is kettőt kaptam, de csak egyik jutottam, nem bírtam a másikat is letolni a torkomon... Hazajövet megcsodáltam a parkban a mókusokat, akik nagyon cukik, igazi "campus mókusok", akik egyfolytában tobozokat kajálnak. :D 

IPhone-ügyem még mindig kérdéses, most inkább a közelgő San Francisco turnéra készülök!!! :)

Hétfőn Amerika-szerte nemzeti ünnepnap lesz, így a hosszú hétvégén arra gondoltunk - úgy 20-an körülbelül -, hogy kiruccanunk és átmegyünk San Franciscóba. A város körülbelül 5 órányira van LA-től, bérelünk kocsit, foglalunk szállást, és nekiindulunk a hatalmas Kaliforniának. Odafelé a tengerpart mentén mennénk érintve Santa Barbarát, és még egy csomó szép strandot, majd a hétvégét ott töltenénk, visszafelé pedig beugranánk a híres Yosemite nemzeti parkba. Jól hangzik... :)

Ma megcsináltam itteni első mosásomat, a felettem lévő emeleten van a laundry room, és van szárítógép is, így már csak a vasalást kell valahogy megoldanom. Még jó, hogy ma megcsináltam a mosást, mert már nemigen lenne mit felvennem a san franciscói tripre. :P

Ami a sulit illeti: egyre jobb, a global marketinges órán elég aktív voltam, szerintem szeretni fogom ezt a kurzust, és a kezdeti aggodalmam is kezd alábbhagyni azt illetően, hogy mégis csak amerikaiak előtt kell megérvelnem a mondanómat ráadásul úgy, hogy közben az egész osztály lesi minden szavamat, és egy elismert professzor hallgat a katedrán... Szeretnék viszont kurzust cserélni egy másik órát illetően, a probléma csak annyi, hogy már betelt a hely a kinézett kurzusra, szóval holnap megyek könyörögni a profnak, hogy nyisson nekem helyet. Ha nem tud helyet nyitni, akkor sokkal nehezebb lesz ez a félév mint akkor, ha át tudom venni azt a másik kurzust. Ha az kell, megpróbálok sírni is... :D (bár nem tudom, az mennyire lenne hiteles... Lorki? :D :P )

Ma kivételesen a campuson kajáltam, isteni finom lazacot ettem krumplipürével és zöldségkörettel, de mégiscsak - a USC diákos discount ellenére is - 10 dollárba került egy szimpla ebéd ital nélkül, szóval azért az egyetemen elfogyaszott ebédek számát igyekszem a jövőben minimalizálni. Holnap szerencsére csak egy órám lesz, aztán megyek könyörögni a Business Communication Across Cultures tanárhoz, hogy legyen olyan kedves, és értse meg egy távoli országból érkezett diák helyzetét, és hagyja jóvá, amit szeretne...

Fight on!

Hát ez is megvolt, ráadásul elég durván: 3 órám volt egy lyukas órával tarkítva (Business Finance, Global Marketing Management és Global Strategy). Itt azonban az órák nem olyanok mint a jó öreg Corvinuson, 80 perc helyett 110 percesek szünet nélkül. Ráadásul ma reggel 8-kor (hát igen a Corvinusnak hála elszoktam a reggel 8-as óráktól) kezdtem, az óra egész jó volt, szerencsére kevés új dolog volt, tudtam követni mindent, ráadásul a profnak is ez volt élete első előadása a USC-n. Amúgy túl sok a véletelen egybeesés...

Ezután elsiettem a Registration Buildingbe, hogy leadjam az úszást, inkább csak for fun fogom csinálni, amikor Nekem is kedvem van hozzá. Remélhetőleg lesz, és nemcsak egy kósza ötlet marad az individually swimming. :D Ezt követően átcaflattam a Health Centerbe, ahol minden oltásomat ellenőrizték (még szerencse, hogy csináltattam sárga nemzetközi magic oltásfüzetet, KÖSZI KINGI!!! :) ), majd vért vettek tőlem a tuberkolózis szűrésére. Elég professzionálisan ment minden, leszámítva, hogy majdnem elkéstem a következő órámról, annyian voltak. Az órák között amúgy összesen csak 10 (!) perc szünet van, ezzel gyakolratilag lehetetlen időben odaérni az órára, mert akkora a campus, és ha más épületben van órád, na az a ciki, nem a faláb... Én is éppen odaértem marketingre, ahol az IKEA-ról volt szó, és az amerikai professzor mutatott egy random képet az IKEA-ról, és az amcsiknak azt kellett kitalálniuk, hol készülhetett a kép. (Ezzel is azt akarta bizonygatni, hogy az IKEA abszolúte egy globális brand, mindenhol ugyanolyan akár Hongkongban, akár Baden Badenben jár az ember...) Vagy épp Budapesten! :D Mert hogy a kép ott készült, a KÖKI terminál mellett. :D Alig hittem a szememnek, tényleg nagyon sok a véletlen... :)

A Global Strategy óránk nagyon para lesz, tökre olyan mint a Cases a Corvinuson az előző félévben... Még a prof is olyan mint Kozma csak "amerikai kivitelben" és még agresszívabban kérdez és aláz... Ráadásul mivel mi cserediákok vagyunk, külön fel kellett állnunk és "szócsatáznunk" az öreggel. Nem voltam ideges... :D Az is kristálytisztán látszik, hogy RENGETEG HÁZINK lesz, marha sok olvasnivalóval, csoportos és egyéni feladatokkal, prezentációkkal. Egy szó mint száz: melósak a tárgyaim. Nagyon.

A suli előtti utolsó napon Santa Monicába mentünk el strandolni egyet. A buszon szemben ült velem egy vagány 45 év körüli amerikai nő, aki azt mondta, nem tudja megállni, ki kell mondania: "I love your bag so much!!!" (Nagyon tetszik a táskád!!!). Persze mikor közöltem, hogy hol vettem, azt mondta, még megfontolja, hogy elutazzon-e 11000 kilométert a táskámért. :D A partra érve egyből a Baywatch jutott eszembe, de persze David és Pamela nem voltak ott, ezt leszámítva azonban tökéletes volt minden. Még magyarokkal is találkoztunk, mellettünk rakták le a plédjüket. Újabb csemete érkezett a véletlenek családjába. Először fürödtem meg a Csendes-óceánban. Az iPhone-ommal a zsebemben. Bakker. Azonnal tönkrement persze. Shame on me! Azt hiszem erről nem is írnék többet. No comment... 

Ma elhatároztam, hogy főzni is fogok, sokkal olcsóbban kijövök, mintha a campuson kajálnék (ahogy számolta kb. 300 dollárt tudok így megspórolni ittlétem alatt). Az egyetlen baj vele az az, hogy rettentő időigényes, és meglehetősen nehéz csak magamra főzni, a szobatársaimmal összeállni meg nem nagyon szeretnék. Nincs velük különösebb baj, de azért nagyon kevés hasonlóság van köztünk, és egyfolytában gyors kaját zabálnak. Úgy is néznek ki. Ja és azt is elhatrzotam, hogy leülök velük beszélni - ha végre mindegyik itthon lesz - és közlöm velük, én kisebb részt szeretnék fizetni a villanyszámlából, mert én amellett voksoltam mindig is, hogy NE MENJEN A KLÍMA!!!! Egyszerűen tényleg nagyon hideg van, az amcsik meghalnak, ha nem megy éjjel nappal a légkondi. Nekem ok, alszom pulcsiban, de fizessék ők... Ja és a másik nagyon furcsa dolog, az a tej. Megvettem a legkevesebb zsírt tartalmazó, legalacsonyabb cukortartalmú tejet, és láss csodát: olyan édes mintha 5 kanál mézet raktam volna bele. És ez még a legdiétásabb tej volt. Marketingen is pont azt állapítottam meg - mert a prof behozott 3 kitketet Japánból, UK-ból és az USA-ból, megkósolthattuk, hogy véleményt mondjunk róla -, hogy itt mindenbe több zsírt és még több (még annál is több) cukrot raknak. Veszélyesen egészségtelenül táplálkoznak. Én bezzeg sok gyümölcsöt eszem (mexikói import), és eddig még csak két gyorskajáldában ettem. :) (vállsimi :P )

De most azért nagyon magyar voltam, túl sok a negatívum a bejegyzésben. Természetesen nagyon fancy reggel Los Angelesben sétálni és a gyönyörű University Village-ben kóvályogni, annyira szép minden, és még mindig úgy érzem, mintha nyaralni jöttem volna... :)

Az elmúlt két napom nagyvonalakban azzal telt, hogy a hétköznapi dolgokat elintézzem itt. Vettem telefont fillérekért, és egy nagyon olcsó csomagban vagyok, ami 90 napig él, ennyi ideig lesz amerikai számom... Nagyon vicces volt maga a telefonvásárlás: bementem a T-mobile-ba (igen itt is van, de ahhoz képest, hogy Kaliforniában ez a 2. legnagyobb mobilszolgáltató alig ismerik...no comment), ahol kiválaszottam a legolcsóbbat, de 50 dollár lett volna a telefon, mivel csak 90 napra kértem előfizetést. Közöltem az eladóval, hogy még meggondolom a dolgot, mert az AT&T-nek (a T-mobile legnagyobb riválisának) jobb ajánlatai vannak. Persze fogalmam sem volt, milyen árak vannak az AT&T-ben, így bekamuztam valamilyen hiperkedvezményes csomagot, mire a csaj odament a menedzserhez, majd visszajött, és csak annyit mondott: "How about 30 dollars?" Hát így vettem 30 dolcsis telefont és előfizetést 90 napra. :D Ja és az eladó - meglátásom szerint meglehősen implauzibilis - érvelése a következő volt: "you know the thing is that T-mobile is better than AT&T so should buy this one." :D Bankszámlát végül nem nyitottam, bár ingyenes lenne a számlavezetés, és tök menő USC-s debit cardom lenne, de jó nekem az MKB-s is erre a 4 hónapra. 

Még nem vagyok itt 4 napja, de már besokalltam a gyorskajától. Nem csoda, hogy minden amerikai kövér, hihetetlen, hogy milyen igénytelen junk foodot esznek életvitelszerűen itt a nyugati parton. Minden utcában hemzsegnek a hamburgeresek, a pizzások, nincs olyan gyorskajálda, ami ne lenne elérhető 250 méter sugarú körben. Ha kicsit igényesebb dolgokat szeretne venni az ember, akkor az jóval drágább, egy kajálást nehéz megúszni 10 dolcsi alatt. A Target nevű nagy bevásárlóközpontban megvettem mindent ami kellhet - mosópor, öblítő, takaró, stb. -, míg a napi bevásárláshoz tökéletesen megfelel a Superior, ahol szinte csak és kizárólag mexikóiak vásárolnak és dolgoznak, elég olcsó hely. Azért kicsit weird, hogy ennyi spanyolajkú van itt, és minden ki van írva spanyolul is, a T-mobile-ban is kb. én voltam az egyetlen ügyfél, akivel angolul kommunikáltak. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy spanyolul megtanultam...

Ma déltől 5-ig (!) volt orientáció az egyetemen, hatalmas információhalmazzal, utána személyesen is találkoztam Cody-val, aki az itteni mentorom (hostom) lesz, nagyon  fej. Az ikertesója, Clay Kriszti mentora. Ma este az ő szervezésükben lesz egy nagy exchange student party "all you can eat, all you can drink" helyen. :D

Minden host azzal jön, hogy átlagban 8-15 kg-ot szed fel minden exchange student az amerikai szemeszter után, egyszerűen márcsak a kajától fogva is. Én elhatároztam, hogy rácáfolok erre! Ma vettem a Superiorban gyülömcsöt, salátát, és edzeni is rendszeresen el fogok járni, ami nem lesz egy nagy dolog, mivel a folyosóm végén van a konditerem. :D Viszont az úszás tárgyat le fogom adni, miután megtudtam, hogy a válogatott váltó is ott szokott edzeni, inkább csak alkalomadtán járok el úszkálni egy kicsit a volt olimpiai uszodába. A kurzuson ugyanis elég esélyes, hogy FAIL érdemjegyet kapnék. :D 

Szóval úgy érzem, hogy sikerült "berendezkednem" a szobába is, elintéztem az ügyes bajos dolgaimat az egyetemen, minden készen áll arra, hogy beinduljon a tanév. Amit egyébként most kifejezetten nem várok. Olyan jó csak így lenni, mászkálni a városban, várost nézni, külföldiekkel spanolni. De legalábbis mindenképpen izgalmasabb mint "amerikai kereskedelmi jog" órán ülni, vagy vállalati pénzügyeken NPV-t számolni. Pedig ez vár rám hétfőtől... A hétvégén strandolni megyünk elvileg, bár itt LA-ben minden helybéli teljesen be van parázva, hogy jön a hidegfront és maximum 27-28 fok lesz napközben... mindtha hurrikán közelegne, akkora a jajveszékelés. :D Egyébként annyira nincs is meleg, mint ahogy az be lett harangozva. Az óceán közelsége miatt nagyon kellemes hűvös szél fúj a partról, teljesen jól viselhető. Csak klíma ne lenne... a szobatársaim kicsit furcsán néztek rám, mikor előhozkodtam azzal, hogy nem lehetne-e kikapcsolni a klímát, annyira hozzászoktak már, és 20 fokon vagyunk egész nap. Nekik szokatlan azt látni, ahogy pulcsiban mászkálok az appartmanban.

Az átállásom is alakul, most már "egész jókat" - két óránként azért így is felébredek - tudok aludni, még álmodom is... ;) Konklúzió: minden szépen alakul... :)

Több mint 20 órás utazást követően, 2 átszállással, de sikeresen megérkeztem tegnap este 11 körül Los Angelesbe. Teljesen Last Minute foglalásként, Krisztinek (aki szintén a magyar delegációt színesíti) sikerült elintéznie, hogy ne kelljen extra fee-ként 75 dollárt kiperkálni a szállásért, ugyanis egy régi ukrán barátnője a Corvinusról LA-ben tanul és dolgozik, így nála aludtunk. Natalie hihetetlenül rendes volt, kijött értünk a repülőtérre, kis vacsit is kaptunk, és az appartmantjában aludhattunk, ami korántsem volt még kész, lévén előző nap költözött be ő is, ezért aztán a "no furnitures" enyhe kifejezés. Ugyan a földön aludtunk, de még így is sokkal jobban jártunk, mintha a reptéren kellett volna csöveznünk...

Illetve csak aludtam volna, ha tudtam volna. Korábban egyáltalán nem tulajdonítottam különlegesebb jelentőséget a "jet lag"-nek, de az időzónák közötti átállás tényleg hihetetlenül nehéz. Most ott tartok, hogy az elmúlt 2 napban aludtam egy jó órát a repülőn az óceán felett, és Nataliéknél egy szűk fél órát... Így aztán eléggé fáradt vagyok már, de nem szeretnék lefeküdni addig, amíg tényleg nincs Kaliforniában is éjszaka, mert most állok át vagy soha! :D Egyébként magával a repüléssel semmi gond nem volt, leszámítva azt, hogy extrém módon nyomatták a klímát, szerintem 18 foknál nem lehetett melegebb, és persze a stewardessek ennek ellenére automatikusan rakták bele - bármit kértél is - az italodba a minimum 3 jégkockából álló fagyasztóadagot. A 11 órás interkontinentális út alatt 5 azaz öt forró teát ittam, de még így is felfázhattam egy kicsit... A helyzet LA-ben sem változott: klíma+jégkockák (+ NONSTOP NAPSÜTÉS!!! :) )

Ma korán kihozott minket a munkába igyekvő Natalie a campusra, hogy be tudjunk költözni a szállásunkra, az ötsávos autópálya hiperforgalmas volt már fél 8-kor is, és még a helyi rádióban is bemondták, hogy a belváros környékén és attól délre - USC territory - különös forgalomra lehet számítani, merthogy ma "Move-in Day" van. Ahogy a sorban álltam, hogy megkapjam a kulcsomat a szobámhoz, facebookon rámírt a szobatársam (RC), hogy üdvözöl LA-ben és mikor érkezem. Termeszetesen megírtam, hogy már itt állok, mire a mögöttem lévő srác bemutatkozik és kiderül, a szobatársam áll mögöttem! Ekkora véletlent! :D Márti bizonyára tudná, melyik tételhez kellene nyúlni valószínűségszámítás gazdag eszköztárából ahhoz, hogy kiszámítsuk ennek a elemi eseménynek a valószínűségét, de inkább csak annyit mondanék: ez a sors keze volt!!! RC-nek egyébként kocsija is van, ma bevitt az egyetemre, körbevezett minket a környéken, ő igazi LA-i helybéli srác. Ma őrültek háza volt az egész környéken, az egész campus ujjong, mindenhol USC-s polós (amiből nekem is sikerült egy fehéret beszereznem a USC Store-ban :) - egyetemisták járják a környéket a cuccaikkal, a focicsapatuk szurkolói gyakorlatoznak az őszi szezonra, a gólyák és egyetemi klubbok pedig csapatépítő csatakiáltásokkal zsongják be a környéket. Eszméletlen! Maga a campus hatalmas, de ez Los Angelesre amúgy is jellemző: hatalmasak a távolságok. Ami egyből feltűnt az az, hogy mindenki übervidám, mosolygós, nagyon segítőkész.Ja és persze a multikulti. Mexikóiak, négerek, kínaiak, japánok, és persze azért amerikaiak is vannak itt! :D A boltban tipikusan négerek és mexikóiak dolgoznak, látszik azért, hogy a társadalom szegényebb rétegeinek java részét ők alkotják.  

Hamarosan indulok a Targetbe beszerezni még pár fontos cuccot a mindennapokhoz, aztán este laza összejövetel a többiekkel, és... nagyon remélem... de tényleg... hogy végre tudok aludni és feltöltődve, kipihenve vethetem bele magam az elkövetkező napokba! :)